4.4 Mágia /áttűnő fotók/
Kapusznyicába (Káposzta föld) volt a babtistáknak a megmerítkezés.
Fiatal lányok egy olyan fehér lepedőt vettek fel, mely csak a fejüknél volt kivágva. A patakban egy nagy gátat építettek, mely összefogta a vizet. Itt alámerültek egyenként a vízbe, megkeresztelkedtek, mint hajdan a Jordán folyó vízében. 
Utána a megterített asztaloknál, melyen kenyér, só és víz volt, megebédeltek.

4.4 Mágia
/Kysely járás/ Maya (fotók) könyvből.
Ez a virágvasárnapi szokás ősi, telet búcsúztató, tavaszt köszöntő rítusokat őrzött meg. Vanyarcon 1936 tavaszán vittek utoljára kyselyt. Szombaton szalmabábut menyasszonynak öltöztettek fel és betették a kamrába. Másnap a vasárnapi istentisztelet után a bábut kihozták a kamrából és csapatostul kivitték a határba, ahol búzavetés volt. Az alsó faluvégi lányok a felső, a felső faluvégi lányok az alsó faluvégre vitték. Útközben a fiúk sárral és záptojással dobálták meg a kysel-bábut és a lányokat. Kiérve a búzavetésre a Kysel-bábut levetkőztették és elégették. Ezt azért tették, hogy ne legyen gaz a gabonában és jó nagyra nőjjön a búza.

1. Vőlegényes ház közössége elment kikérni a menyasszonyt. A kapuban énekelték el:

A vőlegény házának kapujában a menyasszony felrúgott egy vízzel teli vödröt, hogy majd könnyebben szüljön. Ezután seprűvel elsöpri a vizet, hogy megmutassa, hogyan fog takarítani minden nap. 
Benn a ház küszöbén egy fiú keresztbe feküdt, a menyasszony átlépett rajta, hogy elsőnek fiút szüljön.

1. 1944 dec. 5.-én meglepték az oroszok a Vanyarcon tartózkodó német katonákat, akik az erdőn keresztül rohantak Boka felé. …??? jóban volt az oroszokkal és éjszaka a szobában alvó németek szemét kiszurkálta, mikor aludtak. A halott németeket az evangélikus temetőben, az árok felőli részen temették el. Budai nagymama gyertyával a kezében, énekelve kísérte a halottakat a temetőbe. Több helyen volt kereszt is a sírnál, volt aki virágot is vitt rá. Több helyen volt kereszt is a sírnál és volt, aki virágot is vitt rá. 

2. Az egyik anya nagyon haragudott az egyik lány rokonára, akinek a fotóján sarlóval??? szurkálta a szemét. Öregkorára ő lett vak.

3. Nánai István lövészetre oktatta a vanyarci fiatalokat.
Most úgy fogunk lőni, hogy az Istent is lelőjjük az égből! – mondta,
Másnap virradóra Pista bácsi főbe lőtte magát. /Isten előbb ítél, mint gondolnád./

4. Hajnal pusztán Paszterovics bácsi megölt egy német katonát és ott temette el. Szelleme még midig kísért. A télen kimentem a kutyával megetetni a vadakat. A kutya szűkölt és reszketett. Amikor jöttem kifelé a ???, valaki végigsimította a hajamat.

          Koppant a félsz fejemen
          Bagoly mondta türelem
          Napnak loptam kalapot
          Kalapomnak szalagot
          Szalagomban pávatoll
          Szétszóródik valahol

Farsang 
1 fő: 
          A szélbe vágom magam, de rossz így magányosan.
          Árvulok fogyó, csillogó rubintokkal.

5 fő: 
          Hogyha éltem volna, barátod lettem volna.
          a szerelem-patak szívemtől tovaszaladt.

10 fő: 
          Ha bíztam volna benned, mint hal a folyóban,
          zöld rozmaringom ágát, leszakajtottam volna.

15 fő: 
          A görnyedt egek alatt, vígságom tovaszaladt,
          kergetem, de nem lelem, még keserűbb ez nekem.
 

TÁNC szók

          Holdat törtem tükrös jégen
          vasmozsárban rozsdát!
          Kórus:  Vasmozsárban rozsdát!

          Addig járjad búsulódat,
          míg csuklik a bokád!
          Kórus:  Míg csuklik a bokád!

          Barna szemed gyöngybe ázzon
          kakasvirradóra.
          Kórus:  Kakasvirradóra!

          Ráncos szoknyád lángot vessen
          déli harangszóra!
          Kórus:  Déli harangszóra!

Álltam néha dombon fátlan pusztaságban, Lobogó köpennyel garabonciásan. Voltam egyke szálfa, mint jegenye délceg, Tártam néha törzset tépni sóvár szélnek. Meg se láttatok, mert ki látni hagyja Tépni magát néktek, rá se néztek arra. Nem kell, aki tárja, csak ki rejti lelkét, Titkot titok vonz, és nem egyenesség. Fáradt vagyok most már, folyton az erdőben, Megfogyatkoztam már bujkáló erőben. Megállok egy puszta térség közelében, Hogy az égitestek távolságát mérjem, Ám Katalin napján, mikor a folyóvíz Megalszik csöndben, s aszú-módra bódít, Reátok köszönöm köd-kelyhét az ősznek, Hogy emléketeknél jó szívvel időzzek. Szabó, Ghymes, Meskó, s hány Katica van még? Kit könnyhullatással fel is oldozhatnék. Hisz mind megkövültek szám hipnózisában Lelkem erdejének dal-varázslatában. Zöld erdőben lakom keressél galambom. Nyári folyóvíznek csak zúgását hallom. Nyári folyó vize ősszel megaluszik, De az én szerelmem soha meg nem nyugszik, S az erdőmbe sereglett szép Katalinoknak Tündér sokasága kérték, hogy daloljak. Nem az hoztak őket ám, hogy én daloltam, Hanem, hogy az erdő visszhangzott dalomban. Meleg vizű tóból jöttek ködfehéren, Sosem nyugovának meghirdetett vérem. Buja vadonába asszonyok, bolondok. Titeket hozzám, csak erdők titka vonzott. Dr. Ranschburg Jenő: Mágia Emlékszem rá, egyszer megvert apu. Mert rossz voltam. Sarokba állított.  Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon. Mert közben ásított. A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra. S titkos jelt a körökre.  Ne verjen meg többé soha. És tűnjön el örökre.  Most nincs velünk. Elment. Nagyon sok napja már.  S az oviban utálom azt, akit. Este az apja vár. Anyu azt mondja itt hagyott. De eljön, majd ha véget ér a per. Csak én tudom, miattam nem jöhet. Hisz én tüntettem el.   K. Pál János: Templomhegy „Sámánok találkozási helye” „Csak a vanyarci nép emlékezete  őrizte meg e határrész nevét” Fehér táltos lovak, göndör szőrű birkák áldozóhelye feketéllett hont találó őseink idején lélekemelő szentély Szent István királyi templom itt magasodott lőrés-szerű ablakaival svábároki faragott mészköveivel. Importált nyugati inkvizíció pusztította ki a sámánokat közülünk, de szívük dobbanása itt él tovább mibennünk gyógyító lelkük is ideért pozitív önkéntes cselekvésben. Az élet sorsfordulóinak harangzúgása messzire hallatszott Kijáró, Jazaró, Uzsa, Makó Pendelhajtó puszták királyi szolgálatban hűséges hívei szívszorítóan énekelték: „Boldogasszony Anyánk régi nagy patrónánk Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk Magyarországról szegény hazánkról Ne feledkezzél meg szegény magyarról.” Most csak suttogó fenyők elvadult táj bronzkori temetőn, domb tetején magaslesről szarvasokat kilövöldöző tájidegen vadászok itt szórakoznak, míg életük gyertyáját és a miénket is el nem fújja a viharos zimankós északi szél. Vanyarc, 2011. febr. 1. Marc Chagall: Az ország mely lelkemben él Egyedül enyém Az ország mely a lelkemben él Ide útlevél nélkül lépek be Mintha hazamennék Látja szomorúságomat És magányomat Elaltat És betakar egy illatos kővel. Bennem kertek virágoznak Az én kitalált virágaimmal Vannak utcái De nincsenek házai Romokban hevernek gyermekkorom óta Lakói az űrben bolyonganak Otthont keresve Ők az én lelkemben tanyáznak. Íme ezért mosolygok Mikor napom alig ragyog. Vagy sírok Mint könnyű eső Az éjszakában. Valamikor két fejem volt Valamikor ezt a két arcot Szerelmes harmat borította be És eltűnt, mint a rózsaillat. Most úgy érzem Amikor hátrálok Akkor is előrehaladok Egy magas kapu felé Ami mögött falak sorakoznak Ahol elhalt mennydörgések És megtört villámok szunnyadnak. Egyedül enyém Az ország mely a lelkemben él.   „Nyugalmad partján a fény forrásánál élsz!... …Nem szólok többet nem kavarom fel a csöndet, mi magába fogadott  házad fölött a félhold kötögeti hálóját. S én egyre közeledem az éjszakában, hogy meglássam azt is, amit elrejtett előlem.” „Barátnőm olyan, mint a nap, állandóan fényt és meleget ad.”